Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Facebook

Indavideo

Beszólások

Hofi Géza gyűlölte a gyerekeket

2011.07.25. 11:56 | xnews | 91 komment

Címkék: dévényi tibor hofi géza körmendi gábor xnews.hu dévényi dani

Dévényi Tiborról a magam fajta embereknek, akik már elmúltak harminc évesek leginkább egy kiöregedett aranyhal jut az eszébe. Gyermekként piacképes volt a Három Kívánság, elsőre és másodikra még a retro bulijai is viccesek voltak, de azt hogy a sikere a mai napig töretlen bizonyos körökben az vitathatatlan. Azt sem lehet megállapítani, hogy az iránta való rajongás gagyi alapú, azaz azért szeretjük, mert szar, vagy azért mert jó. Mindegy is, az EFOTT-on minden este ugyanazt a műsort játszotta, még a dalok is ugyanúgy következtek egymásután, de a bálozó ifjúság élvezte és ez a lényeg. Fiával Danival volt vendégem egy beszélgetésre, ahol kiderült Tibi bácsi nem osztott atyai pofonokat, a családon belüli brutalitást a gyerek anyjára bízta. A Három Kívánságot pedig csak egyetlen ember kosarazta ki. Hofi Géza volt az egyetlen aki nem volt hajlandó szerepelni a műsorban, mert a humor géniusza nagyon nem szerette a gyerekeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://xnews.blog.hu/api/trackback/id/tr123095812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.25. 14:03:38

És egészen biztos, hogy Hofi azért nem vállalta, mert utálta a gyerekeket. Még véletlenül sem azért, mert undorodott ettől a ripacskodó, kretén faszkalaptól, ugye?

ZON 2011.07.25. 14:04:16

Szép dolog egy halottról ilyen címmel megemlékezni.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.25. 14:05:24

@ZON: ettől a blognak nevezett fostól mégis mit vársz?

Geo_morph 2011.07.25. 14:07:09

@al kotmány aláiro álamfö: ennél pontosabban és finomabban nem is fogalmazhattál volna. Undorító kis pöcs Tibi bácsi, a csúf, gonosz Hofi Géza nem volt hajlandó megrendelésre jópofizni a műsorában...

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.25. 14:09:57

Mi a faszom ez a blog? És ki a geci ez a balfasz postoló?

rókarege 2011.07.25. 14:23:18

Ez a Hoffmann nevű alkesz proli a nála jóval nagyobb intellektusokat is feleslegesen és értelmetlenül gyalázta (például Almár Ivánt: "csillagész"); többször vétett az előadói etika ellen, amikor bizonyítottan hazugságokat terjesztett és később nem korrigálta magát (nyilván a jó poén miatt); egy ízben pedig az előadásáról lekéső orvost szidta a maga undorító módján - az orvos persze egy sürgős eset miatt nem érkezett időben. És ez csak néhány dolog, ami így hirtelen eszembe jut erről a baloldal iránt végtelenül elfogult, gennyes alakról.

2011.07.25. 14:31:38

Miért, a Hofi mitől volt olyan nagy? Utólag visszanézve a kabaréit, nekem úgy tűnik, hogy elég gyenge volt. Jó, kellően nagypofájú volt, egy kicsit tudott viccet mesélni, és kész.

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.07.25. 14:36:29

Ezzel is ki lehet kerülni a főoldara??? hm.

a fabritius 2011.07.25. 14:36:36

vagy jót vagy semmit.
egyébként én vagyok az egyetlen, akit idegesít ez a körmendi?

yerico1 2011.07.25. 14:39:59

@rókarege: Ez is egy vélemény, még ha eléggé negatív is, és ez nem Hofi irányába.

Hofi zseniális volt, és maga, amit csinált, az szintúgy. Ha valakinek nem jön be, hát ízlések és pofonok. Ha valaki azt mondja rá, hogy gennyes alak volt, hát az már csak tudja, hogy milyen is annak lenni, hiszen mindenki magából indul ki.

Egyébként: Látott már valaki jobboldali humoristát? Meg kell hagyni, egyet se tudok. Gondolok itt olyanra, aki vállaltan jobboldali, és humoros. Hát nincs. Na pont ez a baj a jobboldallal. Nincs humora.

unommáazegészet 2011.07.25. 14:40:22

Épp, amikor néztem ezt a videót, akkor szakadt fel végre a torkomból a váladék. Köszönöm Tibi bácsi!

unommáazegészet 2011.07.25. 14:42:57

@yerico1: Hehe. Én többet is tudok mondani neked, de sebaj. Az, hogy itt belekevered a politikát és a világnézeted, az sem humoros, ellenben szánalmas. Ez a baj a baloldallal. Szánalmas.

Fatal Error! System Halted! 2011.07.25. 14:42:57

@rókarege: És ez csak néhány dolog, ami így hirtelen eszembe jut erről a baloldal iránt végtelenül elfogult, gennyes alakról.

Lol te hülye fasz. Te voltál az az orvos esetleg?
Ja annyira elfogolt volt a baloldal iránt, hogy Kádár érában a túlzott elfogultság miatt megfigyelték.
Annyira elfogult volt, hogy Nem átallotta azt mondani egyik előadásán (a Habsburg esküvő kapcsán):

"Ott volt a mi Gyulánk is. Csak azt nem értem hogy tudott megjelenni a sok öltöny meg szmoking között pufajkában."

Ennyire volt efogult.

2011.07.25. 14:43:09

Halottakról jót vagy semmit? Hofi nem magánember volt, hanem közszereplő, aki megosztja a társadalmat. Nem hinném, hogy elvárná, hogy kesztyűs kézzel bánjanak vele, inkább ő is beszállna a bunyóba, ha még élne...

Piszkos Freud a ... 2011.07.25. 14:43:28

Hogy ez mekkora gennyzsák! A műsorába csak olyanok vállalták a fellépést, akik nem tudták, vagy nem akarták tudni, hogy nem a gyerekek kívánságát teljesítik, hanem a celebekét, akikhez úgy kerestek gyereket, akik hajlandóak azt kívánni, hogy a tévés bácsival együtt énekeljenek népdalt. Az egész műsora egy nagy átverés volt, amiben a gyerekeket csak kihasználták, felhasználták a hírességek (meg egyéb fontos emberek) fényezésére. Három kívánság... Az B+!
Ez se tud már másképp közönséghez jutni, csak ha a magánál százezerszer nagyobb embereket fikázza.

naat2 2011.07.25. 14:45:03

@Yerico1: és még hozzá lehetne tenni: "Akinek humora van, mindent tud. Akinek nincs humora, az mindenre képes".

Fatal Error! System Halted! 2011.07.25. 14:46:28

@yerico1: Látott már valaki jobboldali humoristát?

Fábry. Már akinek (a jobboldaliak 85%-a) vicces.
Ő aztán nem elfogult.

Kozi73 2011.07.25. 14:47:10

@rókarege:
Öcsém, te soha ne menj el stand-up-ra; meg lennél lepve, hogy az ott elhangzott sztorikban mennyi az igazság.

2011.07.25. 14:50:46

@yerico1: Látott már valaki jobboldali humoristát?

Hát, ugye, mondjuk ott a Fábry.

@Fatal Error! System Halted!: a annyira elfogolt volt a baloldal iránt

Tényleg az volt: www.youtube.com/watch?v=abMxPidJxfU

De emellett nyíltan rasszista (cigányellenes) szövegeket is nyomott még a kádár-korszakban, és hasonlóképpen lenézően beszélt a vidékiekről is.

Fatal Error! System Halted! 2011.07.25. 15:02:02

@Űrlény Lajos:
Miért mert kritizálta Viktorkát? Már akkor? Ti tényleg ennyire szemellenzősek vagytok? Akkor Fábry micsoda? Tőle aztán tényleg egy kibaszott negatív kritikát nem hallasz/hallottál a jobboldalról.

És kurva jó lenne, ha tovább is olvasnád amit írtam:

pl:
"Ott volt a mi Gyulánk is. Csak azt nem értem hogy tudott megjelenni a sok öltöny meg szmoking között pufajkában."

Vagy hallgasd meg a 90 előtti felvételeket. Ha abban elfogultságot vélsz felfedezni, akkor sajnállak.

Idet 2011.07.25. 15:02:56

@rókarege: Undorító volt, az egész műsorával együtt. Még jó is, hogy nem kedvelte a gyerekeket...
Egyébként meg, ő volt, Komlós exávós védnöksége alatt, a rendszer szelepje. Kicsit (nagyon kicsit!) megcsipkedte a rendszert és nagyjainkat, ettől persze a külföld előtt (nekik játszottak) mindjárt milyen emberarcú meg nyitott lett minden! Egy kis gőz kifújt.

háténhát 2011.07.25. 15:03:44

Ahogy a jó öreg Ludas Matyi mondta az

aludasmatyi.blog.hu -n

''Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat.''

hogylehet 2011.07.25. 15:04:39

@Fatal Error! System Halted!:

Bizony elfogult volt Hofi. A pufajkával pedig 2000 környékén már könnyű volt viccelni.
Ez nem jalenti azt, hogy Dévényi Tibi bácsi nem egy ripacskodó fasz.

Fatal Error! System Halted! 2011.07.25. 15:10:05

@hogylehet:
az az előadás 95-96-os volt, na találd ki kik voltak kormányon akkor.
Nem értem, hogy azok az emberek, akiknek fingjuk sincs, hogy pályája legnagyobb része mely időszakot töltötte ki, azok miért böfögne bele?

readya 2011.07.25. 15:16:56

Amúgy szeretem ahogy ez a blog beszól mindenkinek, de Hofinak ne szóljatok be köcsögök. Csak ennyit akartam mondani.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.07.25. 15:19:37

Nem hiszem, hogy ez lett volna. Inkább a Tibi bácsit nem kultiválta.

orient 2011.07.25. 15:20:25

@Űrlény Lajos: Ja mert akkor éppen a Fidesz volt kormányon és pont őket osztotta? Véleményt alkotsz valakiről akit ilyen felszínesen ismersz?

Ajánlom hallgasd meg az összes paródiáját. Az Mszp kormányzás alatt ők kaptak hideget meleget, a 80-s évekről nem is beszélve mikor egyfolytában a "rendszer" ellensége volt. Akkor most azt akarod mondani hogy a Hofi elfogult volt a jobb oldal mellett? Nekem sokszor úgy tűnt. Elárulom ő egy hétköznapi ember volt mint mi és utált minden rohadt politikust akik fent úgy csinálnak mintha a mi érdekeinket képviselnék. Vannak olyanok mint te akik még hisznek nekik, és vannak az értelmesebb emberek akik már rég rájöttek hogy színtől függetlenül mese az egész.

Vagy aki viccet csinál az imádott pártodból az rögtön az ellenség oldalán van igaz? Kicsit szemellenzős gondolkodásod van...arról nem is beszélve, hogy a nagy ellenségeidet is számtalanszor lehordta és viccet csinált belőlük. Hofi utált minden politikust, kár ezért szerencsétlent szidni...egyébként már meghalt, és humoristát nem szokás szidni, abból van joga viccet csinálni amiből akar, ha nem tetszik ne hallgasd.

galicius 2011.07.25. 15:27:00

Így igaz.Hofi utálta a gyerekeket.Na és?A volt szomszédom is utálta.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 15:33:11

Mint sok más művésznél, Hofinál is teljesen elkülönölt a magánélet és a művészi lét. Magánemberként egy felfuvalkodott, lehetetlen alak volt. Nem csak a gyerekekkel volt baja, sok mással is.

Művészként viszont zseniális volt. Hozzá kell tenni, csak a kommunizmusban. A kommunizmus bukásával nem tudott mit kezdeni, nem érezte otthon magát az új viszonyok kozött. Láthatóan meg is kopott tehetsége 1990 után.

T-5 2011.07.25. 15:34:09

@Fatal Error! System Halted!: Én hallottam már elég csúnya dolgokat jobbos politikusokról Fábrytól. Pedig nem hallgatom sokat.

[c] 2011.07.25. 15:40:42

@unommáazegészet: Úgy látszik, nem tűnt fel, hogy a politizálást nem ő keverte bele a vitába, hanem rókarege, aki éppen Hofi baloldaliságát kritizálta.

Newzoli 2011.07.25. 15:50:33

Kedves cikkiró!Nagyon szépen köszönöm hogy gyalázod a kedvenc HUMORISTÁMAT...És ha nem ment el a 3.Kivánság műsorba..akkor mi van? Ő volt az Antikrisztus..?Óriási kár nekünk "pórnépnek" hogy nincs és óriási szerencse a "kedves" politikusainknak totálmindegy milyen pénzpártból vannak..hogy már nem szól be nekik...Nekem hiányzik...talán egyedül nekem...?

zsebatya 2011.07.25. 15:55:45

Hofival több ízben - munkailag - volt szerencsém találkozni. Egyáltalán nem tűnt felfuvalkodottnak és kevés dolgot. illetve valakiket gyűlölt jobban, mint az íróasztalhoz ültetett tehetséget, butaságot, rosszindulatot. Mivel a pártállamba született bele a műsora, hát az akkori hatalmasok voltak a célpontjai, persze egy bizonyos pontig, mert különben rövid úton elhallgattatták volna, ilyen világ volt az.
Az nem igaz, hogy általában nem szerette a gyerekeket, de azt valóban utálta, ha a műsorát megzavarták. Az is tény, hogy számos olyan felkérést visszautasított, amiben általa lenézett valakikkel kellett volna együtt szerepelni. Dévényi egyik eze közül, ennyi az egész, a gyerekeknek ehhezsemmi köze. Egyébként vadásznak is visszafogott és tisztességes volt, nem vett részt olyan vérnősző garázdálkodásban, amire egyébként a honvéd és rendőr vezérkar nem is egyszer meghívta.

gpt32 2011.07.25. 15:58:27

@max val birca man:
"A kommunizmus bukásával...1990 után"
Neba! Megbukott a kommunizmus? Te ezt miből gondolod?

labi 2011.07.25. 15:59:20

"Tibi bácsi" műsorába én sem mentem volna, de ebből téves lenne azt a következtetést levonni hogy utálom a gyerekeket. Tibi bácsit útálom. :)

zsebatya 2011.07.25. 16:03:08

@zsebatya: bocs, természetesen "tehetségtelenséget"...

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 16:06:59

@gpt32:

Miből gondolom? Hát pl. a tényekből.

popocatepetl 2011.07.25. 16:10:55

Nem szép dolog egy olyan emberről állítani ilyen negatív dolgot aki már nem tudja megvédeni magát, még akkor sem ha az egy olyan komcsi mint hoffmann géza úr.

fapad 2011.07.25. 16:13:46

Úgy látom, a vesszőkkel nem sikerült megismerkedni általános iskolában...

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.25. 16:24:33

@yerico1: Sándor György. Igaz, akkor, amikor én még el tudtam ismerni a humorát, nem vitte túlzásba a politizálást.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.25. 16:27:21

@Idet: azért érdekes, hogy ilyeneket csak a náci mentalitású férgektől szoktunk hallani Hofiról. Nem, nem arról van szó, hogy aki rosszat mond róla, az egyértelműen náci! Csak másoktól nem szoktam ilyeneket olvasni...

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 16:39:29

@al kotmány aláiro álamfö:

Részben igaza van. Hofinak nyilván volt egy bizonyos szerepe a kommunista rendszerben.

Naív dolog azt hinni, hogy Hofi egy spontán, autonóm valaki volt, aki a rendszer ellenében cselekedett.

Nem így volt. Neki a legmagasabb helyről volt engedélye csinálni azt, amit csinál - más ugyanezért megütötte volna a bokáját. S tudta, hogy hol van a határ, azt sosem lépte át. A tabutémákat csak 1988-ban merte elővenni, amikor már de facto megszűnt a ceznúra.

Ez azonban nem von le semmit tehetségéből. Mert mindig nagyon jól adta elő magát, s ügyesen csinálta, amit csinál.

quodlibet 2011.07.25. 16:42:26

Hofi hitt abban a rendszerben. pont. Egyébként pl. Dargay Attila - a Vuk rendezője - sem szerette a gyerekeket.

szkepi 2011.07.25. 16:42:35

hiányzik egy Hofi
hiányzik a humor

szkepi 2011.07.25. 16:43:27

Adolf hitler szerette a gyerekeket.
a pedofil katolikus pap imádta a gyerekekt

Gogolák etnő 2011.07.25. 16:45:14

Gyerekkori ismerősömtől közvetlenül hallottak alapján: NEM igaz, hogy Hofi nem szerette a gyerekeket, sőt! Neki saját gyereke úgy tudom, nem volt, de ismerősei, barátai gyerekeivel pl. nagyon kedves és vicces tudott lenni.
Gyerek és fiatal koromban kapartam a falat és visítottam egynémely poénján, zseniális számai voltak, és sokoldalú is volt, pl. zeneileg szerintem sok profi "táncdalénekest" vert.
Ami érdekes, ma meghallgatva az akkori (legjobb) számait max. a nosztalgiát érzem, de nevetni már nem nagyon tudok rajta. Hja, ez egy most és itt műfaj.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 16:50:24

@szkepi:

A Hofi-típusú humorhoz cenzúra kell és diktatúra. Az ő humorának alapja a diktatúra határainak a feszegetése volt, anélkül, hogy a diktatúra alapelveit megkérdőjelezni. Azonban ezt sosem úgy csinálta, hogy közben propagálta volna a rendszert. Ezért volt népszerű és szeretett előadó.

Más is megpróbálta ugyanezt akkoriban, de rosszul és propagandisztikusan. A példa Sas József. Ő kifejezetten gyomorforgató volt, amikor politikai humort próbált előadni. Érződött rajta az izzadtságszagú dörgölődés a rendszerhez.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 17:19:00

@quodlibet:

Hofi inteligensebb volt annál, mintsem higgyen abban a rendszerben.

kerikak 2011.07.25. 17:20:10

Hofi elsősorban politikával foglalkozott, mégis mennyit értetek volna a műsorából a gyerekek ha fellép? azért mert nem lépett fel Tibi bácsinál még közel sem jelenti azt hogy utálta a gyerekeket vagy lenézte volna a műsort, nagyon hatásvadász ez a cím :SS Tibi bácsi meg monnyon le!

kpityu2 2011.07.25. 17:21:38

"A Hofi-típusú humorhoz cenzúra kell és diktatúra."
Nem feltétlenül. Egyik kedvenc műsorom tőle, amikor az infarktusával viccelődött.

mezga-aladar 2011.07.25. 17:29:17

tibibá nem sokat változott... szórakoztató... igaz nem ott a poén ahol ő gondolja...

www.youtube.com/watch?v=_SXK6kFXq20

de ez mellékes...

HOFI meg egy géniusz volt... bár kis szépséghiba Apárttal valókapcsolata...

talán a hasonlóan NAGY és intelligens Hadházinál már nem lesz probléma...

köszönjük tibibá, jól szórakoztunk...

mezga-aladar 2011.07.25. 17:34:50

@Idet: ja ja.. csipkedte a rencert. műsor után meg sportos életet éltek. ment velük vadászni... együtt bomlasztotta velük a (ideg)rendszert... (gyk: ittak mint a gödény)

KenSentMe 2011.07.25. 17:46:01

Azon lehet vitatkozni, hogy Hofi mennyire nagy művész, de azért az, hogy Dévényi Tibi bácsi a nyomában sincs, az nem vitatéma. Nem akarom megsérteni D.T. urat sem, de most az, hogy jó káderként tévéműsort vezethetett meg az ingerszegény szocialista időben """"lemezlovassá"""" válhatott, meg hogy van egy fia aki kb. hozzá hasonlóan ""szimpatikus"" személyiség, az még nem jogosítja fel arra, hogy régen halott, nála sokkal többet elért embereket - internetes blogkomenter kis pöcsök módjára - fikázzon.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 17:47:54

@kpityu2:

Ezek a kései Hofi-számak, melyek jócskán elmaradnak a kommunista korbeliektől minőségben.

moophlander 2011.07.25. 17:49:14

Dévényi!!!! Pffff Eszem, f@szom megáll! Picsába! :D Link a köcsögöknek:www.youtube.com/watch?v=gM2BLPaVyE0

powerage 2011.07.25. 17:56:22

Ha Hofi tényleg visszautasította ennek a segédsenki Dévényinek a meghívását, akkor még nagyobbra nőtt a szememben...

Ez meg nem tudom, milyen blog, de ha dévényivel csináltok interjút, az keményen a béka segge alatti szint. Hogy került ez index-címlapra?

venszivar 2011.07.25. 17:58:51

@VRbagoly: Dévér tibi,akkor ugyan olyan senkiházi,középszerű volt,mint most.Ő fikázza a Hofit? A lába nyomába sem....
Most nyalja a törpe s emberei seggét,hogy még had dobálhassa a pöttyöst...........az idiótája!Persze a fia sem "dolgozik", "az alma nem esik messze a fájától.......".

öregmogyi 2011.07.25. 18:03:56

Szerintem Hofi csak keresett egy ál-indokot, hogy miért nem megy ennek a hülyének a műsorába.

FuBu 2011.07.25. 18:14:14

@rókarege: az orvosnak azért szólt be, mert az az ingyen helyre tolakodott mindenkin keresztül törve, és ezt jegyezte meg neki. Méghozzá azért mert a közönséget zavarta. Az illető orvos miatt pedig sokan szégyelltük magunkat Győrben, ellenben a nagyképű városi lap mindannyiunk nevében szidta Hofit, aki ezek után nem tette be a lábát többet Győrbe.

nyehehe 2011.07.25. 18:40:37

@Idet: Hofi népszerű volt, ezért a pártfunkcik is szívesen mulatoztak vele. Ő meg nem utasította el őket. De akkoriban azért az utca embere sem gyűlölte olyan nagyon a rendszert.. csak épp röhögött a hiányosságain.
És a határokat nemcsak ő tudta, hanem mindenki. Bírom, hogy sokan -utólag- a szemére vetik, hogy ő volt a rendszer gőzleeresztője. Csak akkor kérdem én, hogy a kedves bíráló apucikája mi volt? Még ennyi sem. Neki nem kellett kötélen táncolni, mert max otthon dünnyögött, magában.

A 90-es évek utáni Hofi sokszor nekem sem jött be. (pl Antall József halálakor) Meg ugye 90 után ha valaki bírálta a kormányt, akkor az már a rá szavazókat is bírálta. Nem volt már olyan egyszerű politizálni. Valahova állni kellett. Szerintem a zsidó származás miatt húzott a liberó-maszop tengely felé.

De ahhoz képest nem volt vészesen pártos. Pl nem ment el a HetiHetesbe. (vagy érdemes összehasonlítani a műsorait Sas Józsefével .. vagy akár Fábryéval, aki szintén sokkal pártosabb, mint az utólag "komcsibarátnak" kikiáltott Hofi)

Én -jobbosként- túléltem a műsorait. Sok pályatársnál már kivonultam volna. (ha balos lennék, akkor pedig Fábry fájna nagyon) Szóval a demokráciában már nehéz politikai humort nyomatni. Az új generáció kerül is a témát.

stefiapo 2011.07.25. 18:43:42

Hát ha már lehet választani, Fábry inkább a genny alak...
De ízlések és pofonok.. Nagyon hiányzik egy ilyen kaliberű csóka, mint Hofi!

MetálFater (törölt) 2011.07.25. 18:54:51

Hogy mennyire bírálta Hofi (Hofmann) Géza a szocializmust?

Ezen lehet vitatkozni, de nem érdemes.

A jutalmak, amiket kapott, hűen tükrözi...

1970 január havában a Magyar Rádió nívódíjban részesítette.
1970 áprilisában a kabaréművészetben nyújtott alakításáért Jászai Mari-díjat vehetett át.
1972-ben az ifjúság körében végzett kiemelkedő kulturális tevékenységéért a KISZ Budapesti Bizottságától emlékplakettet kapott.
1973 januárjában ismét megkapta a Magyar Rádió nívódíját.
A kabaré műfajban elért eredményeiért másodszor is Jászai Mari-díjat kapott.
1974 januárjában a Magyar Televízió elnöke nívódíjban részesítette.
1975. február 22-én a Magyar Rádió és Televízió elnökének nívódíját vehette át.
1976-ban a Magyar Rádió nívódíjjal tüntette ki.
1977-ben a Magyar Televízió elnökségének nívódíja a Még mindig aktuális című műsorért.
Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntetést kapott.
A 10 éves Mikroszkóp Színpad jubileumi ünnepségén aranygyűrűt kapott.
1978-ban a Magyar Televízió elnökségének nívódíját kapta a Szilveszter '77 című műsoráért.
1979-ben a Magyar Rádió elnöksége a szatirikus és humoros műfaj terén végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként Karinthy-gyűrűvel ajándékozta meg.
1985 áprilisában a Munka Érdemrend Aranyfokozatával tüntették ki.
1986 májusában a Koncert című produkcióért a Magyar Televízió nívódíját vette át.
Júniusban a veszprémi TV-fesztiválon a Koncert színész- és közönségdíjat kapott.
1987 januárjában a ’86. évi szilveszteri Rádiókabaréban elhangzott műsoráért nívódíjat kapott.
1988-ban a Magyar Rádió zenei főosztálya kiemelkedő színvonalú művészi teljesítményéért eMeRton-díjjal jutalmazta.
Áprilisban a szocialista kultúráért tett kimagasló érdemeinek elismeréseként A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet kapta, és a tv leadta a Hoféliát.
1990 januárjában a Magyar Rádió elnökségének nívódíját kapta.
1991 májusában Szakszervezeti Művészeti Kulturális Díjat kapott.
1995-ben Déryné-díjjal tüntették ki, amit csak színésznők kaphatnak. Ő az egyetlen férfi, aki megkapta.
1996-ban Kőbánya díszpolgárává avatták.
60. születésnapja alkalmából – művészi pályája elismeréséül –, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta.
Bonbon-díjat kapott.
1997-ben a magyar színművészet Örökös tagjai közé választották.
Áprilisban a Madách Kamara Színházban játszott Élelem bére eléri az 1100. előadást, ahol aranygyűrűvel ajándékozták meg.
1998-ban vette át Göncz Árpádtól, a Magyar Köztársaság elnökétől a Kossuth-díjat.
Áprilisban az Artisjus az év könnyűzenei produkciójáért Huszka Jenő-díjjal jutalmazta.
1999-ben újabb Bonbon-díjat kapott.
2000 februárjában a harmadik Bonbon-díjat vette át.
A közönség szavazata alapján elnyerte a „2000” magyar kitüntető címet.
A Demény Pál Alapítvány Kuratóriuma Demény Pál-emlékéremmel adományozta meg.
Októberben a Pro Cultura Urbis Közalapítványi díjat kapta meg. A Fővárosi Önkormányzat által alapított díjat 2002. január 17-én ünnepélyes keretek között vette át a Madách Kamarában.
Halála után megkapta a VI. kerülettől a díszpolgári címet.
2002-ben a főváros szobrot emelt neki a „Pesti Broadway”-n.
2004. december 28-án avatták fel a Mikroszkóp Színpad előtt Stremeny Géza szobrászművész „Színház” című bronzszobrát, melyet a köznyelv csak Hofi-szobornak nevez.

Wikipédia.

No balkeszok, erre varrjatok gombot...

ebedli 2011.07.25. 19:04:01

A "nagyon nem szerette" és a "gyűlölte" között csak szerintem van óriási különbség?

Aki gyűlöl az tesz is a gyűlölete tárgya ellen, Hofi pedig semmit sem tett. Szenzációhajhász, undorító cím.

Hofi teljesen függetlenül a pártállástól és bármi egyébtől nagyon tehetséges ember volt, zenélt, énekelt, rögtönzött és olyan műsorokat készített, amiket egy egész ország hallgatott és szeretett.
A rendszerváltás után sem a humora fakult meg, hanem megöregedett.
És valóban, az az időszak sem volt vicces, amikor "Antall-Csurka-Antall-Csurka" kántálással vonultak öklüket rázva elmebetegek Budapesten a TV és a rádió-székház között, sajnos a saját szememmel láttam, abban az időben nem sok embernek volt kedve humorizálni.

I.C.ram 2011.07.25. 19:05:20

Legszomorúbb Tibibácsiban, hogy van rá igény még mindig. Hülyét kapok attól, hogy nem lehet elmenni egyetemi bulikra úgy, hogy ne legyen ott ez a fasz, és a sok VBK-s pöcs ne istenítené.

ebedli 2011.07.25. 19:07:44

@MetálFater: Megérdemelte. 99.9% szerint, aki akkor élt.

K úr 2011.07.25. 19:09:25

"aki a kutyákat és a gyerekeket utálja, rossz ember nem lehet", mondta egyszer egy híres angol humorista

Hofi rulez, hogy elutasította a fellépést, és színvonalasan meg is tudta indokolni.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.25. 19:17:37

@nyehehe: fábryt nem kéne idekeverni! Az egy mocskosszájú tahó, nem humorista.

rókarege 2011.07.25. 19:53:47

Azt kellene világosan látni, hogy egy diktatúrában akárki nem szólalhat meg. Hofi semmiképpen sem menthető morálisan, akár -időnkénti egészen - alpári produkcióit, akár szereplésének "háttérkörülményeit" nézzük. Tényleg egy alja ember volt.

venszivar 2011.07.25. 19:55:33

@al kotmány aláiro álamfö: Ráadásúl fábryra illik,hogy habzó szájjal ugat,mert sokszor túrosra "verte" a pofáját.Most már nem annyira jellemző,mert valamelyik tehenész néha letörli neki.
Oszt fábry mitöl humorista? pina,picsa,szar,fos,majd "beszélget"3-4-5 fazonnal,akiket szóhoz sem hagy jutni!Akkor minek hívja oda őket?
Majdhogynem hidegen hagy Hofi........,de fábry a pöcséig érne fel,ha még élne! tibci,meg a cipőjét fűzhetné,MAX.!

csikarcsi 2011.07.25. 20:04:01

Aki nem "vette" Hofi humorát, az egy primitív barom.

max val birca man · http://maxval.co.nr 2011.07.25. 20:13:30

@rókarege:

Ez komolytalan. Ezen az alapon mindenki alja ember volt, aki akkor az országban élt és bármit csinált.

marand22 2011.07.25. 20:23:43

@zsebatya:
"... visszafogott, tisztességes vadász volt, nem vett részt ... vérnősző garázdálkodásban..."

Ez nem igaz. Pontosan a Cinege elvtárs nyaralójában itta le magát a sárga földig, majd amikor magához tért, lőtt mindenre, ami mozgott, mindegy, hogy kettő vagy négy lába volt.

Embervad 2011.07.25. 20:27:49

Hofi volt a mi kis mocskos kommunista diktatúránk szaros seggén a szelep. Ennyi. Se több, se kevesebb.

Thrasher 2011.07.25. 20:32:05

@yerico1:
>hiszen mindenki magából indul ki.

édes jó istenem, annyira kibaszott szánalmas, amikor felnőtt emberek ezt az óvodás beszólást hozzák fel érvként...

hallari 2011.07.25. 20:35:44

@Űrlény Lajos: A maga idejében nagyon nagy szám volt, főleg a szókimondása miatt. Nem sok embernek engedték akkoriban ezt meg. Az előadásmódját meg nem a mai pörgős, 5 perces stand-up comedy stílussal kell mérni. Mostanában én is visszanéztem felvételeket a '70-es '80-as évekből és mai szemmel végtelenül vontatottak. De akkor überkirály volt mind, ahogy visszaemlékszem rájuk.

hallari 2011.07.25. 20:38:53

@Űrlény Lajos: Hofi nem megosztotta a társadalmat, hanem összefogta. A mai kertévék csak álmodnak olyan nézettségről, amit Hofi produkált a ritka alkalmakon, amikor képernyőre engedték.

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.25. 20:39:29

Ki az a Hofi?
Ki a a Dévényi Tibi bácsi?
A Való Világ 4-ben vagy 5-ben voltak? Nem emlékszem rájuk! És a Fási Mulatóban sem szoktak énekelni, legalábbis az elmúlt 10 évben nem voltak benne!

KIK EZEK?
;)

hallari 2011.07.25. 20:51:53

@MetálFater: Ez egy sikeres ember életműve, tele SZAKMAI elismerésekkel (pártelismerés minimális), még '98 után is. Te a hátsódat a földhöz vernéd örömödben, ha pályafutásod alatt a tizedét megkapnád...

hallari 2011.07.25. 20:56:12

@nyehehe: Engem nem zavart Fábry baloldalt gyepáló humora eleinte. Aztán később már olyan penetráns stílusban adta elő magát, hogy leszoktam róla, pedig alapvetően nekem fáj, ha egy politikust lehúznak, még ha rá is szavaztam. Egyszerűen az alpári modor nem tetszik (baloldalt se szeretem). Hofitól ez a stílus nagyon távol állt, még ha néha-néha egy kicsit durvább is volt a kelleténél.

hallari 2011.07.25. 20:59:20

@nyehehe: (helyesbítés) :...nekem NEM fáj, ha egy politikust lehúznak...

reccs 2011.07.25. 21:09:47

Lehet, hogy csak úgy gondolta, nem állna neki jól a Batman-jelmez:

www.youtube.com/watch?v=v75fX7_XJ1s

Ingerlékeny Banya 2011.07.25. 21:15:36

Állítólag kétféle férfi létezik.
Az egyik,aki nem szereti a gyerekeket,a másik fajtát meg pedofilnek híjják!)

penelope garcia 2011.07.25. 21:22:11

Tibibának én sem teljesítenék egyetlen kívánságot sem, az tuti.
Az meg már megint a szokásos társadalmilag kötelező ökörség, hogy a gyerekeket MUSZÁJ MINDENKINEK imádni.
Hát nem muszáj.
ahogyan nem muszáj szeretni a szomszédokat sem, az anyósokat sem, a kutyákat sem, és még sorolhatnám.
A normális norma az lenne, ha a népek csak annyit várnának el az emberektől, hogy normálisan viszonyuljanak egymáshoz.
Ha SZERETNI senkit nem kellene kelleni, az lenne a normális világ. :)

Malachi 2011.07.25. 21:25:24

majdnem biztos vagyok benne, hogy akinek volt szerencséje - milyen fura ez, mert tényleg egy szörnyű rendszer kellett hozzá, de akkor is - még a 80-as években, vagy korábban látni Hofit, az akkori világban hallani, érteni a humorát, az nem tudna róla rosszat mondani. vagy ha mégis, azzal valami nagyon komoly baj van.

Istenáldotta tehetség volt, nagyszerű előadóművész és humorista. vonult volna illegalitásba, csak mert a kommer fejesek úgy gondolták, engedik neki azt csinálni, amihez a legjobban ért? úgy vált eszközzé a rendszer kezében, hogy közben egy egész országnak szerzett felejthetetlen élményeket és mindenki együtt nevetett és sírt vele azon az elbaszott szar helyzeten. addig sem gondoltak arra, hogy az utcára kéne menni.

Hofi hibás lenne azért, hogy azt csinálta, ami az élete volt? kérdezzetek meg bárkit, aki látta, hallotta, legkésőbb a 80-as évek végén és utána ítéljétek el.

jó, blog.hu, tényleg a legalja meg minden, de van egy szint, ami alá nem kellene lesüllyedni. a saját nagyjainkat hagyjuk békében nyugodni, főleg ha ostobák vagyunk hozzá, hogy értsük, mi is ment akkoriban. hm?

potyus 2011.07.25. 21:26:59

@Idet: Azt írod, "undorító volt". Neked!
Annak a sok ezer nézőnek nem, akik telt házat csináltak minden műsorában.
A te véleményed csak egy.
Igaz, most már harmadszor írod ide, de azokat nem tudod befolyásolni, akiknek az álláspontja ellenkező.
Egyébként valóban Hoffmannak hívták mielőtt Hofi lett, (Szendrő Józsi bácsi javaslatára, aki igazgatója volt Debrecenben), bár te ezt azért emelted ki, hogy kicsi zsidózzál, de nem stimmel a dolog, mert Hofi családja 100% sváb volt, méghozzá, innen Kőbányáról.

Idet 2011.07.26. 06:22:48

@nyehehe: A kedves bírálón engem értesz? Mert akkor tisztelettel közlöm veled, hogy az apám - orvosként - ellenállással is foglalkozott a morgás és a munka mellett, ellenállt a sokszori, néha durva presszúrával párosuló kísérleteknek, hogy beléptessék a pártba. Soha nem vették rá, pedig lényegesen jobban járt volna. Nem óriási fegyvertény, de azért több, mint a puszta jus murmurandi gyakorlása.

Idet 2011.07.26. 06:29:10

@potyus: Te keversz engem valakivel. Nem írtam Hofi származásáról vagy eredeti nevéről egy szót sem, keresd csak vissza. Annál is inkább nem, mivel a saját édesanyámat is Hoffmannak hívták, alföldi svábok az anyai rokonaim.

Undorítónak a képmutatást tartom. Egyszer a színpadon szatírázok, aztán meg a kiszentenciázottakkal elmegyek inni meg vadászni?

Publius Decius Mus 2011.07.26. 09:11:03

Mondjuk az, hogy Hofi visszautasította Tibi Bát, az jogos volt. Géza nagyon nagy tehetség volt, bár hiú is és ne feledjük, hogy őt a rendszer a látszat ellenére segítette. Élete vége felé eléggé megkeseredett, hogy a rendszerváltással eltűnt a kitűntetett szerepe, irónikus módon nosztalgiázni kezdett Kádárék után, csakúgy, mint 2-3 millió másik honfitársa, ezért ment neki a jobboldalnak, nem másért. Emberi dolog. Ezért nem is volt túl dicsőséges pályafutásának vége, viszont aki látta a 80as években az tudja milyen nagy ember volt ő.

2017.10.08. 06:59:18

@FuBu: és kurvára nem vesztett senki semmit vele, hogy ez a rendszerbábu díszbibsi nem ment el sok olyan helyre, ahol valamiképpen belegázoltak a torony magas önérzetességébe, pofa meg ego volt kőkeményen a vén komcsi fasznál, akkora hogy ezeknek külön művészbejárót kellett ütni a falon, hogy be tudjon jönni vele együtt mikor a drága "hofiművészúr" volt műsoron, abba belegázolni vagy revansot venni szigorúan tilos volt, nem úgy mint fordítva, jaja.
Egy határ nagy büdös bolsi volt ahogy kellett, a gulyáskomcsi érába simán kellett szükséges adaléknak, pont olyan volt mint akit erre a karakterre gyúrtak össze, nagypofájú öntelt elvhű bolsi a tudjukkik fajtájából, nagy garattal pajkosan összekacsintva a párt tisztviselőkkel az ivászatok közben.
süti beállítások módosítása